Október 11:
Épségben hazatért az expedíció két tagja. Gratulálunk erőfeszítéseikhez és nagyon sajnáljuk, hogy az időjárás felelőse ezúttal nem mellettük állt. A lényeg az, hogy egészségesen hazatértek szeretteikhez és munkatársaikhoz!
Október 03:
28-án azt írtam, hogy másnap elindulunk felfelé. Hát így is történt. Viszonylag gyorsan elértem a depótábort. Az út teljesen be volt havazva, a fehér borítás alól alig látszódtak ki a kövek. helyenként beszakadtam, de alapvetően a hó és a fagy összetartotta a "meddőhányót". Cipőcsere, némi folyadékpótlás és irány a gleccser. Mivel előttünk már jó néhány sherpa megindult fölfelé, ezért most jól látszódott az útvonal (nem a jégen kellett keresni a hágóvas nyomokat, hanem egy széles vályúban arra figyeltünk, hogy ne menjünk ki belőle), és nem kellett útkereséssel tölteni az időt. Rekordidő alatt értem át a gleccseren és rövid pihenő után jó erőben, jó motivációval vágtam neki az egyes táborba vezető meredeknek. A máskor 3, 3 és fél órás utat 2 óra alatt megtettem. Szomorú kép fogadott. A kis sátrunk tetejéből kb. 15 cm látszódott ki, de ebből a kis darabból is kitűnt, hogy a hó alatt nincs minden rendben. Egy ausztrál mászónak megköszöntem, hogy a saját sátrában a felszínen tartotta a lapátomat, de megkértem, hogy most már vegyen érzékeny búcsút tőle. Nekiláttam, hogy a hármas táborba szánt sátran kibányásszam a hó alól. Jó másfél órányi munkával ki tudtam nyitni az összenyomorodott menedékünket. A benne lévő felszereléseink épek voltak. Előkotortam a káoszból a sátrat, kimásztam a felszínre, és a lejtőből egy új helyet vágtam ki. Éppen már állítottam az új hálóhelyet, amikor befutott Jani is. A főzés munkája így rámaradt. Az egyes tábor képe egy légitámadás utáni helyhez hasonlított. Már kiásott sátrak utáni kráterek, és új fekvőhely magasodtak a hóból éppen kikandikáló sátortetők fölé. A szlovének sherpája, Passang is munkálkodott, egyszerre értük el a 6100-as tábort. Az ő sátruk is alaposan a hó alatt volt. Az éjszaka viszonylagos nyugalomban telt. Kis alvás, kis ébrenlét, kis forgolódás, nagy ébrenlét, "kisdolog", vissza a hideg sátor meleg hálózsákjába és kezdődik minden előlről.
Reggel pakolás, sátorbontás (ez megy fel a hármasba), szervezés, hogy ki mit vigyen.
Szeptember 30-a. Jani közli, hogy Ő befejezte az expedíciót, a mászást, lemegy. Ledöbbentem, ez egyet jelentett az én mászásom végével is. Némi feszült vita után elvállalta, hogy a kettesben lévő sátrat kicseréli a hármasba szánttal. Ez egy kilogrammal könnyebb és egyszerűbb felállítani. A helyzet csak kicsivel lett egyszerűbb, ugyanis lefelé jövetelkor nekem kell majd mindent lehoznom. A motivációm is rohamosan zuhant, mert a hármas tábort 7200m-en egyedül kell ellátnom és felépítenem. Majdnem lehetetlen feladat. A cipelt sí is súlyosbította a helyzetemet. Már felesleges kilókat láttam benne. Az egyes táborból való elindulás után csináltam is egy sídepót. Egyszerűen leszúrtam a hóba, és ráakasztottam néhány feleslegesnek ítélt eszközt. Közben persze imádkoztam, hogy mindezek meglegyenek majd a lefeléjövetelkor. Nekivágtam a meredeknek, de a hangulatom nem volt éppen rózsás. A sok felszereléstől lassan haladtam, a gondolataim se segítettek fölfelé. A kettes táborban hasonló kép fogadott. A sátor mélyen a hó alatt. Jani a megállapodás szerint csak azért jött fel, hogy a kis sátrat felhozza, és a kettesben állót levigye. De azt ki is kellett ásni. Most mi vettünk kölcsön két lapátot. Jani szó nélkül nekilátott, bár közeledett az este. Nála se hálózsák se egyéb nem volt. A táborban a két szlovénen, a sherpájukon és rajtunk kívül senki nem volt. A hármas táborban csak egy amerikai nő volt a két sherpájával. Mindenki más az alattunk lévő táborhelyeken pihent. Nekünk nincs több lehetőségünk. 2-án vagy lesz csúcstámadás, vagy nem, de vissza kell fordulnunk. 4-én este le- és összepakolva kell a yakokat várnunk. Szóval ástunk. A kis sátor kikerült a hó alól, mi el kezdtünk szétnézni a sátrakban Janinak hálózsák, vagy egyéb azt helyettesítő alkalmatosság után. Hálózsák nem, de egy-két pehelynadrág és pehelykabát, isolier előkerült. Már sok választás nem volt, Janinak fent kelett aludnia a kettesben. Én a gondolataimban a másnapot szzerveztem. Kezdtem beletörődni, hogy a hármas tábor felé árkot húzok magam után a zsák súlya miatt. Külön sátorban aludtunk, kényelmesen, nem szorongva.
Október 1-e. Hideg ébredés. Irány a szlovének. Tudtam, hogy nekik egy darab kétszemélyes sátruk van, amit a hármasba szántak, de a sherpájukkkal együtt hárman vannak. Én megengedem nagy kegyesen, hogy a teherhordó nálam aludjon, de vigye fel a ponyvalakást. Nem osztottam nagy sikert az engedékenységemmel. A kis eszmecsere alatt, kint guggoltam a hóban, és elkezdtem azt érezni, hogy nem érzem a lábomujjait. Írány egy közeli üres sátor, cipő le, zokni le. Negyedórás maszírozás után, már hál'Istennek el kezdett fájni. Vissza a saját sátramba, a sícipőre fel kell venni a külső kamáslit. De a rendszer nem akart működni. Valahol hiba csúszott a számításba. A protektor két része nem ért össze. Forrt az agyam. kerestem Duck Tape-et a sátrakban, de nem volt. Másodjára is maszírozásre szorultak a lábaim. Rettentően hideg volt. A cipőm alkalmatlan a felfelé haladásra. Haa még is elindulok, később legalább négy számmal kisebb cipő kell. Nem fűtött a gondolat, bár a családi kassza is eszembe jutott. Ami még segített a döntésben, hogy elinduljak lefelé, hogy a Kunos Gabitól rendszeresen kapott időjárásjelentésben másnapra, a csúcstámadás idejére nagy szél szerepelt. Ezt a szelet sppanyolok és más csapatok is megerősítették.
jani elindult lefelé, én elbúcsúztattam a szlovén barátainkat, felsegítettem Passangra a rettentő csomagját (a szlovének hátán nem volt 12 kg-nál több, most már értettem a sátram történetét), összepakoltam és elindultam Jani után. Én lefelé, a gondolataim felfelé mentek. Nehéz volt összehozni magamat. A fölfelé haladókkal megosztottam a bajomat. Meghallgattak! A síhez érve, nem lett jobb a hangulatom, bár minden a helyén volt. Vacilláltam, hogy a lécek a lábamon, vagy a zsákon tegyék-e meg az utat az egyes táborig.
A lábam győzött, annak ellenére, hogy a zsákom legalább 20 kilós volt, és bőven 6000m felett voltam. Mikor már lefelé tartottam, kétségeim voltak a döntésemet illetően, a szél kb. 20cm-es hóbuckákat emelt. Szenvedtem. Jani a síelésemet látva azt hitte, hogy a végemet járom, pedig csak próbáltam lejutni. Mire a táborig értem, a végemet jártam. Némi pihenő után, kiástuk a már csak raktárnak használt sátrunkat. Helyrehoztuk a szlovének alvóhelyét és beköltözztünk. Éjfél felé megérkezett a beharangozott szél. Hordta a havat, tépte a sátrat.
Október 2-a. A szél reggelre nem csillapodot. Tudtuk, hogy nehéz utunk lesz lefelé, de a szlovéneknél is járt a gondolatunk, nem lehet most egyszerű az életük. Nálunk lehetett 40-45 km a szél sebessége. Összecsomagoltunk, futólag ettünk. Menedékünkből egy alagúton tudtunk távozni, mert a éjszaka félig betemetett bennünket a hó. A bejáratnál fejmagasságnál volt a hófelszín. Megindultunk lefelé. A zsákomon lévő lécek szépen befogták a szelet, és megadták a következő lépés távolságát és irányát. Küzdöttem. Úgy éreztem, hogy a teher a hátamon egyre nő, a szél ellenére sütött a nap, de én csillagokat láttam. A gleccsert elérve már tudtam, hogy a morénán két részletben viszem le a felszerelésemet. Az ABC-ben felesleges dolgokat a depótáborban hagytam, így nagyjából feleztem a súlyt. Jó volt pihenni a táborban.
Október 3-a. Reggeli után, hóesésben vágtam neki utoljára a morénának. Üres zsákot vittem, jól haladtam. A ködben alig lehetett látni, ember nem volt a környéken. Ennek ellenére élveztem a mozgást. Nagyon gyorsan eljutottam a depóig. Szépen összeállítottam a csomagomat, és vártam, hátha feltünnek a barátaink. Nem volt mozgás. Már éppen indultam volna, amikor egy sherpa lépett ki a jégtűk közül. Megvártam. Cleonak, az amerikai nőnek az egyik teherhordója volt. Tájékozott ember, tudta kis hazánkat hová tenni. Megérkezett Cleo is, és a másik sherpa. Beszélgetésünk alatt kiderült, hogy három éjszakát töltöttek fenn a hármasban, 7200m-en, és háromszor indultak neki a csúcsnak. Vagy a nagy hó, vagy a nagy szél mindig visszafordulásra késztette őket. Elfogyott az élelmük, lejöttek. Mikor megkérdeztem, mikor ettek utoljára, egységesen az egy napja nem ettek választ kaptam. A magamnak ebédre szánt Gyulai kolbásznak nem volt egy perce az életéből hátra.
Közben megtudtam, hogy a szlovének előző nap a kettes táborig, a sherpájuk az egyesig jött le szintén csúcssiker nélkül. Megnyugodtam, hogy jól vannak, komoly vihar volt a hegyen.
Az alaptábor felé a csomagom ellenére jól haladtam, gyorsan elhagytam a fáradt csapatot.
Befutottak a barátaink fáradtan. A konyhasátorban vacsoráztunk (itt meleg van, nem úgy az étkezőben), amikor meglepetésként befutott Cleo a két sherpájával, és egy nagy tortát hozott a szalámiért cserébe. Előkerültek a sörök, a pálinkák és jó hangulat kerekedett. Más expedícióból is előkerült egy-egy ember. Késő este vetetteünk véget a "Nier Shisha Pangma Summit Partynak".
Október 4-e. Pakolás. :-( A felesleges felszerelések ajándékozása (ne kelljen röptetni hazafelé), a konyha felé megszabadulunk a felső táborokba szánt étkektől. Fárasztó nap. Megjöttek a yakok.
Este a mi szakácsunk is tortát készít. Ismét sört és pálinkát "kell" inni a búcsú kedvéért.
Éjszaka fél tizenkettő. Ülök a sátorban és próbálom felidézni az elmúlt napok eseményeit. Rajtam nagy pehelykabát, a fejemen a kapucni. -3 fok van idebent. A kezemet időnként dörzsölöm, hogy eltaláljam a billentyűket.
Nem dörzsölöm tovább. Holnap ilyenkor Zangmuban, a tibeti határvárosban már melegebb lesz.
Szeptember 28:
22-e óta mióta lejöttünk, begubóztunk a sátrunkba. Egyfolytában rossz időnk volt. 26-án már kezdtek a sátraink beázni. A csapat nagy része depressziós tüneteket mutatott. 26-án este bejött a hideg, tiszta idő. Minden csonttá fagyott. Ma 28-án kezdtünk kicsit kiengedni a fagy szorításából. Tiszta, szép időnk volt, mérsékelt széllel.
23-án megérkeztek az ecuadoriak is. Először kicsit tartózkodóak voltak, majd kicsit később már megpróbáltak mindenre rátelepedni. Főleg az áramellátásra. Közelharcot kell vívni, hogy néhány eszközüket kihúzzák a konektorból.
Hoztak magukkal számítógépet, több fényképezőt, CD lejátszót, DVD lejátszót, iPodot, telefont, és minden egyszerre töltődik. Két éjszaka nem volt emiatt világításunk. Egy kis napelem tölt egy kis akkumulátort és egy inverterrel nyerünk 230V-ot. Eléggé korlátozott a teljesítmény. Eddig beosztotttuk egymás között a lehetőséget.
De most lerohantak bennünket az ecuadoriak, mint Dél-Amerikát az El Ninó.
27-én éjfélkor indultak el a morénán (számukra teljesen ismeretlen terepen) és a gleccseren felfelé. Nem találtunk logikát a taktikájukban. Mi már háromszor megtettük a morénán és a gleccseren is az utat, de csak a halántékomhoz szorított fegyverrel mennék neki éjszaka. Szóval kicsit paprikás a hangulat.
29-én elindulunk felfelé. A nagy havazás idején azért imádkoztunk, hogy a felszereléseinket le tudjuk hozni. MOst jó idó van, bár nagy a hó és az összes előrejelzés nagy szelet mutat az elkövetkező napokra, megpróbálunk a kettes fölé menni, de ez csak nagy csapatmunkával sikerülhet a hó miatt, és a szél még mindig visszafordíthat bennünket.
Kíváncsiak vagyunk a sátrainkra is, állítólag több sátor összetört a nagy hó alatt.
Reméljük, hogy a felhordott élelmiszerek és felszerelések megvannak. Ha nincsenek a helyükön, akkor gondban leszünk. Sajnos ahogy írtam, a szél lehet a legnagyobb probléma, az előrejelzések szerint akkár 60-75km/óra is lehet. Ekkora szélben nincs sok keresnivalónk.
Ami biztos, október 4-én este itt vannak a yakok, 5-én reggel indulunk a kínai alaptábor felé, és talán még aznap elérjük a kínai határt. Másnap indulunk Kathmandu felé, és estére oda kell érkeznünk.
De egyelőre még irány a hegy! Jó magas!
Szeptember 23:
19-én reggel fél nyolckor részt vettünk a a helyi szertartáson a pudja-n. Állítólag egy kathmandui láma tartotta. Míg mi "áhitattal" sűrűn fényképezve, videózva rögzítettük a mormolással, kántálással teli eseményt, addig buddhista barátaink az imazászlókat húzták ki három irányba. Időközönként rizst szórtunk, boróka ágat égettünk, majd a végén kólát és sört ittunk némi keksz és egyéb sütemény kíséretében. A teherhordó szerint jól sikerült az esemény. Az szertartás után elindítottuk Janezt a hegyre, akinek a célja elérni az egyes tábort. A nap további részét erőteljes pihenéssel töltöttük, délután összepakoltuk a másnapi felmenetel felszerelését.
20-a. Reggel kilenckor indultunk neki az útnak. Itt háromnegyed nyolc körül kezd világosodni. Pekingi idő szerint számoljuk az időt. Felhős, de hál'Istennek nem melegben vágtunk neki a 3 órás fárasztó morénamezőnek. Ez úgy néz ki mint egy nagyon nagy bánya nagyon nagy meddőhányója, amit egy részeg rendező pakoltatott le hosszú vonalban. Nincs olyan kő, ami nem mozdul meg a lábunk alatt, ne csúszna el az alatta lévőn. Mire a végére érünk a köves hullámvasútnak, nyertünk szintben 200m-t, és veszítettünk egy tábor eléréséhez szükséges energiát, és egy adag lelkesedést. De nincs vége az "izgalmaknak"!
A depónál átvesszük a cipőnket, felvesszük a hágóvasat, jégcsákány a kézbe és irány a gleccser keresztezése. 5-10m-es jégtűre fel, majd le, majd ismét fel egy másikra és onnan is le. És ez így megy másfél órán keresztül. A túloldalra érve egyetlen métert sem emelkedtünk az egyes tábor felé. 5600m-en vagyunk. A gleccsert még nem sikerült felhős, szeles időben kereszteznünk, mindig egy forró katlanban másztunk. A változatosság kedvéért ismét beleléptam egy pocsolyába, úgyanúgy jobb lábbal. Hosszú, fárasztó káromkodás következett.
A túloldalon a jégcsákányt ismét túrabotra cserélve, fáradtan elindulunk egy először enyhe, később egyre meredekebb emelkedőn. 500m-rel feljebb vár bennünket az egyes tábor. Kb. 3, 3és fél óra alatt teszük meg ezt a távot.
A gleccsertől felfelé el kezdett fújni a szél, és szép lassan jég is esett. Mire a táborhoz értünk komoly hó- és szélvihar volt, a sátrat le kellett takaritani a hótól, hogy hozzáférjünk a bejárathoz. Gulyást ettünk, majd gombalevest és sok-sok folyadékot ittunk utána. Mire végeztünk besötétedett. Gáz fölött elkezdtem szárítani a belső cipőmet. Egy órányi munka után korrekt eredményt értem el, használhatóvá vált a cipőm. Persze kellett még hozzá egy éjszakányi hálózsák melege. A szél és a hóesés nem csillapodott.
21-e. Reggel ismét hóolvasztás, pakolás és indulás följebb. Egy spanyol páros vág neki előttünk az útnak, és egy másik spanyol négyes is készülődik. Mi indulunk másodikként, a négyes még vacillál, hogy nekivágjon-e a szélviharnak. Egy enyhe emelkedő után egy drasztikus 55°-os kihívás állja utunkat. A korábbi földrengés hatását itt látjuk, deszkalavinák és a felettünk lévő függőgleccserből leszakadt tömbök törmelékei borítják az egész mezőt.
A meredek rész fölött hasonló látvány fogad bennünket, törmelék mindenfelé. 5 órás út után ismét egy erős vihar kellős közepén érkezünk meg 6600m-re, a kettes táborba. Már az összes ruhánkat átfújta a kb. 50 km/h-ás szél, ezért hálával gondolunk az előttünk itt járt Ludvikra, és beköltözünk a sátrába. (Előre ezt megbeszéltük Vele, gondolva az ilyen eshetőségre is.) Jani kezdi meg a főzést, két levest rittyent a csöpp kis konyhában, majd én folytatom a hóolvasztást az innivalónak. Odakint szakad a hó, és nem csillapodik a szél. A sátorponyva csapkodása adja az éjjeli zenét.
22-e. Reggelre kevesebb a felhő, de ugyanolyan erős a szél. Nekilátunk felállítani a saját sátrunkat. Kb. másfél óra alatt használhatóra sikeredik. Bepakolunk, majd a még mindig nagyon erős szélben elindulunk lefelé. Jani már korábban elhagyta a terepet, én még beszélek a fent lévő sherpával a terveikről, és a tegnapi spanyol párossal az ő jövőképükről. A Jani nyomaiból már semmi sem látszik, befújta a szél.
Az egyes táborban nekiállunk pakolni. Ami nem kell lent az alaptáborban, azt itt hagyjuk. Ismét megindulunk lefelé, vár bennünket a gleccserátkelés, majd a nap csúcspontja, a moréna. Este 6 óra körül esünk be a táborba. Az élelmes tibeti ember hamarabb észrevesz bennünket és a kezében két Lhasa sörrel meglátogat. A szakácsunk a teával lecsúszott a kezdeményezésről. A tibeti elégedetten vigyorog. Amíg a sör el nem fogyott, a sátrat sem nyitottuk ki. Bőséges vacsora után, Janez és Ludvik még rádióztak a fent lévő viszonyokról.
Másnapra halasztották a döntéseket. Janeznek el kellett volna indulni fölfelé 23-án, a többiek csúcstámadást tervezgettek.
23-a. Jég esik. Kitartóan. A hármas táborban lévő expedíciók levonulnak az ABC-ba, a kettes tábort is kiürítik. Mindenki lejön, a rossz idő nem sok mozgást enged. Mindenkitől elég sok kitartást követel a hegy és az időjárás. Az információk szerint 26-a után jön egy jó idő ablak, talán egy hét is lesz. Ebben az ablakban dől el, hogy meddig jutunk.
U.i. Megérkeztek az ecudoriak. Akklimatizációjuk amennyit össze tudtak szedni a hazájukban a Cotopaxin és a Chimborazon. A pluszz két fővel már igazán nemzetköziek lettünk. A többiek éppen aludtak, mikor megérkeztek, így én fogadtam őket a mászók közül. Az egyikőjük csak spanyolul beszél, a fiatalabbikkal megbeszéltük a hegyen lévő helyzetet. Egyelőre eléggé távolságtartóak és fáradtak. Majd holnap folytatjuk az ismerkedést, nemsokára érkezik a vacsora. Az első hatosban eltöltött.
Szeptember 19:
2011.09.18. 20 óra 29 perc
Éppen befejeztük a vacsorát, a másnapi pudja-t beszéltük meg, amikor úgy éreztem, valaki humorból lökdösi a székem. Felnéztem az asztalról, és a többiek is azonos ütemre rázták a fejüket. Egyszerre ötlött mindannyiunk fejébe: földrengés van.
Kiszaladtunk a sátorból, talán ösztönösen, hogy ne legyünk fedett helyen, bár a kis étkezősátrunk meglehetősen földrengésbiztosnak tűnt. Elég sötét volt már, így nem láthattuk, de a szemközti hegyoldal kőlavináinak moraja még vagy 10 percig jött át hozzánk. A földmozgás 10-15mp-ig tarthatott. Az egész tábort izgalomban tartotta, mert mind az egyes , mind a kettes táborban elég sokan tartozkodtak. Mindkét tábor elég biztonságos, hogy lavinák elérjék, de nem lehet tudni, hogy egy ilyen mozgásnál hol keletkeznek repedések, mekkora tömbök szakadnak le.
Este, éjszaka és délelőtt nem értesültünk semmilyen problémáról. Ami miatt nekünk aggódni kellett, hogy a depónk egy eléggé kőmozgásos területen van. A mini táborunk rejti a hágóvasainkat, jégcsákányainkat, külső cipőinket. Reméljük megvannak épségben.
Újabb rengések már nem jöttek.
A Shisha ismét nőtt valamennyit, így megy ez már néhány millió éve, csak most részesei lettünk mi is. Izgalmas, érdekes, de mindenekelőtt félelmetes élmény volt.
Most várjuk a szökőár, a meteorhullás felejthetetlen kihívásait.
Szeptember 18:
A tervek szerint 16-án elindultunk az egyes táborba. A gleccseren sikerült egy befagyott, behavazott gleccserpocsolyába belelépnem, a jobb cipőm meg is merült a vízben. Éppen annyira, hogy a belső cipőm teleszívta magát tiszta olvadékvízzel. A gleccser túloldalán kis szárogatás után indulás föl az egyesbe.
Sajnos még Kathmanduban egy nagyon könnyű, de nagyon kicsi sátrat szereztünk be az egyes tábor számára.
Felérve a táborba nekiálltunk kiásni a sátor helyét. Kb. másfél órás munkával állt a menedékünk. Közben kaptunk Ludviktól egy adag levest. A kis sátorba ésszel kellett beköltöznünk, hogy minden és mindenki elférjen, és tudjunk még főzni is, ami végül különböző körülmények összejátszása miatt a János reszortja lett.
A szűk helynek köszönhetően persze minden lassabban megy, minden tevékenység lassabb.
Próbáljuk az elektromos felszereléseinket a hálózsákban tartani, odakerül az ivólé is, és persze a belső cipő is. Az enyém több mint nyirkos.
17-én, reggel nyolckor elkezdjük a főzést reggelire és a felfelé haladáshoz. Pakolni csak akkor lehet, ha nem megy a főző, mert félő, hogy a drága ital vagy étel kiömlik, netán kigyullad a sátor a főzőtől.
A szlovén sherpa páros 3/4 11 körül elindul fölfelé, bár tisztán látszik már, hogy betör a rossz idő. Mi kb. fél 12-kor indultunk neki. Az előttünk lévő párost már időközönként betakarja a felhő. Én sível megyek, hogy kipróbáljam működik-e minden együtt, sí, sícipő, hágóvas, nagykamásli stb. Vannak kényelmetlenségek, de korrigálhatóak. Ami a legnagyobb probléma, hogy nagyon macerás átállítani a cipőt lépőfunkcióról síeléshez. A nagy kamáslit a vizes cipőm miatt is felvettem, mert nagyon fázott a lábam. Az rossz érzés a vihar közeledtével nem múlt el, sőt nem nagy kedvem volt egy jelentős lehülésbe belegyalogolni vizes cipővel. Már a mi szintünkön is el kezdett havazni. Jánossal megbeszéltük a lehetőségeinket, és neki sem volt nagy kedve belemasírozni a bizonytalanba, viszonylag nagy málhával. Szlovén barátunk egy kis, könnyű zsákkal mozog, a felszerelését a sherpája viszi!
Szóval a visszafordulás mellett döntöttünk. A cipőm átállításával nem bajlódtam, az egyesig visszasíeltem lépésre állítva. Nem volt nagy élmény a hátamon egy tábornyi felszereléssel.
A kettes tábor ellátmányát az egyesben hagytuk, és könnyű menetfelszereléssel lerohantunk az ABC-be. Vacsorára beestünk.
Kiderül, hogy közben megérkezett a másik szlovén is, Janez. Kevert szlovén-angol nyelven elpanaszolja a 10 napos késés minden óráját. Egy kis pálinkával oldjuk a feszültséget.
Vacsora, majd korai lefekvés jellemzi az esti órákat.
A 18-át egész nap a felszerelések szárításával töltjük, pakolunk tervezzük a következő felmenetelt. 20-a reggel szeretnénk elindulni eljutni az egyesbe, majd másnap a kettesbe, és 22-én lejönni.
Időjárás jelentésből legalább három kering a táborban, de nincs két egyforma. Sajnos könnyen beleszaladhatunk egy rosszidős periódusba.
Most pihenünk, tisztálkodunk, szárítunk, pakolunk.
A kép a kis menedékünk bejáratából készült 6100m magasan.
Üdvözlet Mindenkinek
Zoli és Jani
Szeptember 14:
